Dél-Alföldi tájakon

SZEGED - GYULA - MAKÓ /Éjszakai fürdőzéssel/

2 nap / 1 éjszaka

Időpont:

2020. október 3-4.

Program

1. nap: Találkozó reggel 6:30-kor a váci Művelődési Ház előtt, majd utazás rövid pihenővel Gyulára. Helyi idegenvezető kíséretében rövid buszos városnézés. Első állomásunk Erkel Ferenc szülőháza lesz, ahol sok érdekességet megtudhatunk a Himnuszról, és a kiváló zeneszerző életéről. Majd egy belvárosi séta során megtekintjük Gyula főbb nevezetességeit: pl. a Nádi Boldogasszony templomot, a Városházát, a mennyei finomságokat kínáló Százéves cukrászdát, ahol nem mindennapi élmény lesz egy kávé vagy sütemény elfogyasztása. Felfrissülve tovább folytatjuk Gyula megismerését, és megtekintjük a Millenniumi Világórát, a szerelemlakatot, illetve egy igazi különlegességet, az Anamorfózis oszlopot, mely Albrecht Dürer „Ádám és Éva” című alkotását ábrázolja. Ezt követően megtekintjük a Gyulai Várat, majd egy igazi időutazáson vehetünk részt és megismerkedhetünk az Almásy-kastély történetével. Késő délután szállás elfoglalása, vacsora, majd esti fürdőzési lehetőség a Gyulai Várfürdőben (20:00-24:00).
 
2. nap: Finom reggelink elfogyasztása után szállás elhagyása, elutazás Makóra, ahol idegenvezető kíséretében egy kellemes városi séta során megtekintjük a híres Makovecz Imre által tervezett épületeket, pl. Autóbusz-pályaudvar, Hagymaház, stb. Majd utunkat folytatva megérkezünk az egyik legszebb magyarországi városunkba, Szegedre. Idegenvezetőnk továbbra is segítségünkre lesz, és ezáltal betekintést nyerhetünk a város legizgalmasabb és legérdekesebb részeibe, pl. Vármúzeum, Dóm, Dömötör-torony, Dóm tér, Zsinagóga, Millenniumi kút, Hősök kapuja…stb. Séta a látványos köztéri szobrok illetve a szecessziós házak között (Reök-palota, Gróf-palota, Deutsch-palota stb.) Kora esti órákban egy Tisza-parti halászcsárdában lehetőségünk lesz megkóstolni a nevezetes szögedi halászlevet. Hazaindulás, érkezés Vácra az esti órákban.

Részletek és árak

Időpont: 2020. október 3-4.      2 nap/1 éj
Találkozó: 6:30-kor a váci Művelődési Ház előtt
Indulás/érkezés: 6:45 óra, váci Művelődési Ház elől / elé
Utazás: légkondicionált autóbusszal
Elhelyezés: 3* hotelben Gyulán, 2-3-4 fős szobákban
Ellátás: félpanzió (reggeli és vacsora)
Min.létszám: 35 fő
 
Részvételi díj: 28.500 Ft/fő
 
A részvételi díj tartalmazza az útiköltséget, a szállást megadott ellátással és az idegenvezetés díjait. Nem tartalmazza a belépőjegyeket (kb. 5000/3000 Ft/fő).
Utazásunkat mozgásában korlátozott személyeknek nem ajánljuk. A részletes tájékoztatást a szerződéses feltételekről (benne a felmondás feltételeiről) a KOCZKA TOURS UTAZÁSI Kft. Utazási Szerződése tartalmazza.
 
Fontos! Kérjük, legyen Önöknél a belépésre jogosító kedvezményes igazolvány,  valamint arcmaszk!
 

Utazás érvényes kártyás személyi igazolvánnyal!
 
Élményekben gazdag, kellemes utazást kívánunk!

 

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Dél-Alföldi tájakon Dél-Alföldi tájakon Dél-Alföldi tájakon Dél-Alföldi tájakon Dél-Alföldi tájakon Dél-Alföldi tájakon