Velencei karnevál

ÉLMÉNY A LAGÚNÁK VÁROSÁBAN

3 nap/2 éj

Időpont:

2024. január 26-28. 

Program

1. nap: Találkozó reggel 6:15-kor a váci Művelődési Ház előtt, majd elutazás Szlovénián keresztül Olaszországba, rövid pihenőkkel. Délután megérkezünk a Natissa folyó partján fekvő Aquileiaba, ami a Római Birodalom 9. legnagyobb városa volt. A település központjában található ásatási terület és a patriarchális Bazilika az Unesco világörökségi listáján is szerepel. Idegenvezetőnk segítségével betekintést nyerhetünk a város történelmébe. A program után továbbutazás a szálláshelyünkre, este a szálloda elfoglalása.
2. nap: Reggeli után bevonatozunk Velencébe ahol megismerkedhetünk a város nevezetességeivel mint például a Dózse-palota, Szent Márk tér és Bazilika, Sóhajok-hídja, a híres bevásárló utca - a Via Mercerie, és felsétálhatunk a Ponte de Rialt-ra is, amit a város legmagasabb pontjaként emlegetnek. A délután folyamán egyénileg el lehet vegyülni Velence hangulatos és színpompás forgatagában, gondolázni egyet vagy fakultatív kirándulás keretén belül az idegenvezetővel lehetőség lesz a két legszebb lagúna-sziget megtekintésére. Murano az üvegmesterségről, Burano pedig a csipkéjéről és színes házairól nevezetes sziget. Este visszaindulás a szállásra.  
3. nap: Utolsó napunkon reggeli, szállás elhagyása, majd továbbutazunk Trevisoba, ami Veneto régió rejtett gyöngyszeme. Az áramló csatornák és íves hidak hálózata miatt kis Velencének is nevezik. Trevisoban találták fel a Prosecco gyöngyözőbort és a Tiramisut az 1960-as években. Miközben az óváros épületeiben gyönyörködünk érdemes beülni egy cukrászdába vagy étterembe, ahol egy kávé mellett megkóstolhatjuk az eredeti olasz desszertet is. A hangulatos séta után folytatjuk utunkat hazafelé, érkezés Vácra a késő esti órákban. 

Részletek és Árak

Időpont: 2024. január 26-28. 3 nap/2 éjszaka
Találkozó: 06:15-kor a váci Művelődési Ház előtt
Indulás/Érkezés: 06:30-kor a váci Művelődési Ház elől/elé
Szállás: 3*-os szállodában Treviso környékén, 2-3 ágyas szobákban
Ellátás: reggeli
Utazás: légkondicionált autóbusszal 
Fakultatív vacsora: 25.000 Ft/fő/2 alkalom
Egyágyas felár: 18.000 Ft/fő/2 éj 
Min.létszám: 30 fő
 
Részvételi díj: 89.900 Ft/fő
Előleg: 36.000 Ft/fő     
 
(hátralék fizetendő legkésőbb 30 nappal az út indulása előtt)
 
A részvételi díj tartalmazza az utazást, a szállást reggelivel, az idegenforgalmi adót és az idegenvezetés költségét. Nem tartalmazza a fakultatív útlemondási biztosítást (kb. 5%), az ajánlott utasbiztosítást (1500 Ft/fő) illetve a belépőjegyek, vonatjegy és városbelépő árát (kb. 30 Eur/fő).
Fakultatív hajókirándulás Murano-Burano: kb. 35 Eur/fő
 
Utazásunkat mozgásában korlátozott személyeknek nem ajánljuk.
A részletes tájékoztatást a szerződéses feltételekről (benne a felmondás feltételeiről) a KOCZKA TOURS UTAZÁSI Kft. Utazási Szerződése tartalmazza.
Fontos! Az autóbuszon személyenként max. 18 kg poggyász és 1db 5 kg kisméretű kézi poggyász szállítható!
 

Probléma esetén ügyeleti telefonszám (csak az utazás napján!): +36-20-236-12-89
 
Utazáshoz szükséges érvényes személyi igazolvány vagy útlevél!
 
Élményekben gazdag, kellemes utazást kívánunk!
 
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Velencei karnevál Velencei karnevál Velencei karnevál Velencei karnevál Velencei karnevál