Magyar emlékeink Felvidéken
GÁCSI FORGÁCH KASTÉLY - ÁRVA VÁRA - FARKASDI SKANZEN MÚZEUM
1 nap
Időpont:
2024. június 15. (szombat)
Program
Találkozó reggel 6:00 -kor a Váci Művelődési Ház előtt, indulás 6:15 -kor. Utazás rövid pihenőkkel, majd megérkezünk Gácsra a dombon lévő várkastélyhoz. A kastély története a 14. században álló várhoz kapcsolódik, amit többször leromboltak, majd újraépítettek. A 16. század első felében Losonczi István a birtok tulajdonosa. A birtok örököse, Losonczi Anna Forgách Zsigmondhoz ment nőül, így az a Forgách családé lett. A romos vár helyén Forgách Simon pompás, hat saroktornyos várkastélyt építtetett 1612-ben. Az 1900-as években a kastélyt többször kifosztották. 1944-ben a Német Hadsereg Parancsnoksága székelt benne. A várkastélyban a későbbiekben volt magtár, múzeum, majd szociális intézet 1990-ig. Ezek után évekig üresen állt. Több éves várakozás után 2005-ben megvásárolták és igényesen felújították, majd 2016-ban megnyitották a nagyközönség számára. A ma Galicia Nueva névvel ellátott épületkomplexumban luxuslakosztályok, étterem, kávézó, bár, borozó, dohányzószalon, wellnessközpont várja a látogatókat. Az 1 órás kastélylátogatásunk után lehetőség nyílik kávézásra, teázásra a korhű szalonban. A várkastélyhoz kb. 13 ha park tartozik értékes fákkal. Csónakázásra, fürdésre alkalmas tavat is kialakítottak. Buszunkkal tovább utazunk a legmerészebb sziklaszirtre épített Árva várához, a Thurzók reneszánsz sasfészkéhez. Az épületet az 1241-es tatárjárás után egy régi favár helyére kezdték építeni. Az eredetileg kicsiny, 13. századi erődből a következő évszázadok során kiterjedt kastélyegyüttes jött létre, amely ma 154 szobával rendelkezik. Tárlatvezető kíséretével megtekintjük Közép-Szlovákia legrégebben megmaradt várát. Napunk utolsó állomásaként felkeressük Szlovákia népi építészetéről híres faluját Vlkolínec-et (Farkasd), melyet az UNESCO Világ Kulturális és Természeti Örökségeinek a listájára is feljegyeztek. Vlkolínec település 718 méter tengerszint feletti magasságban, a Sidorovo-hegység déli lábánál fekszik. Írásban először 1376-ban említik. A negyvennél is több eredeti, lakott, ácsolt faház az egykori szlovák hegyi faluk emlékét eleveníti fel. A település egyik domináns épülete az 1770-ben épült ácsolt fa harangláb. A falu egyetlen kőből épült épülete a Sarlós boldogasszony templom. Hazaindulás, érkezés Vácra a késő esti órákban.
Részletek és Árak



