A napfény városának varázsa: Szeged

Fürdőzési lehetőséggel

1 nap

Időpont:

2025. április 6. (vasárnap)

Program

Találkozó reggel 6:15-kor a váci Művelődési Ház előtt, majd utazás rövid pihenővel Szegedre, az Alföld fővárosába. Első megállónk a gyönyörűen felújított keleties jellegű épület, Szeged kihagyhatatlan látnivalója, az Új Zsinagóga, mely hazánk második legnagyobb és az egyik legszebb zsidó temploma. Épület megtekintése belülről idegenvezető kíséretében. A belső teret az elefántcsontszín, az arany és a kék díszítések szemet gyönyörködtető összhangja uralja. Egy kellemes belvárosi séta során megcsodálhatjuk a főbb nevezetességeket, illetve szabadidőnkben lehetőségünk lesz kipróbálni Szeged híres cukrászdáit. Majd a város jelképét, az ország negyedik legnagyobb templomát tekintjük meg idegenvezetőnkkel, a Fogadalmi Templomot, mely neoromán stílusú, gazdag díszítésű, monumentális épület. A folytatásban megérkezünk Szeged várába, a vármúzeumba, ahol a városról történeti és interaktív kiállítás látható. A látogatók megismerhetik az egykori szegedi vár történetét, a boszorkányperek és betyárok világát, valamint a Nagyárvíz pusztítását. A várat a 13. század második felében építették, az Alföld legnagyobb téglavára lett. Olyan fontos események zajlottak itt, mint a szegedi béke (1444) vagy éppen az ifjú Hunyadi Mátyás királlyá választását megelőző tárgyalások. A délután folyamán fürdőzési lehetőség a szegedi Napfényfürdő Aquapolisban. Az egész évben nyitvatartó ’vízivárosban’ sodrófolyosókkal, zuhatagokkal, pezsgőágyakkal és egyéb élményekkel ellátott medencetér várja az odalátogatókat. A belső élménymedencéhez kiúszóval kapcsolódik a külső wellnessmedence. Az élményfürdőn belül csúszdapark is várja a vállalkozó szelleműeket. A strandfürdő területén változatos kínálattal rendelkező vendéglátóegységek várják a fürdőzőket. Érkezés Vácra az esti órákban.

Részletek és árak

Időpont: 2025. április 6. (vasárnap)    1 nap
Találkozó: 6:15-kor váci Művelődési Ház előtt
Indulás/Érkezés: 6:30-kor váci Művelődési Ház elől / elé
Utazás: légkondicionált autóbusszal
Ellátás: nincs
Min.létszám: 35 fő
 
Részvételi díj: 18.000 Ft/fő 
 
A részvételi díj tartalmazza: az útiköltséget és az idegenvezető díját. 
 
A részvételi díj nem tartalmazza a belépőjegyek árát:
 
felnőtt: 2800 Ft/fő, nyugdíjas (62-70 éves) / diák: 2300 Ft/fő, 70 év felett: 1500 Ft/fő 
(Új Zsinagóga, Fogadalmi templom, Szegedi Vármúzeum)
fürdőbelépő árát: felnőtt: 7400 Ft/fő, Nyugdíjas / Diák / Gyermek (4-14 éves): 4000 Ft/fő
 
A belépőjegyek díja készpénzben a buszon fizetendő!
 
A részletes tájékoztatást a szerződéses feltételekről (benne a felmondás feltételeiről) a KOCZKA TOURS UTAZÁSI Kft. Utazási Szerződése tartalmazza.
Utazásunkat mozgásában korlátozott személyeknek nem ajánljuk.

Probléma esetén ügyeleti telefonszám (csak az utazás napján!): +36-20-236-12-89
 
Utazáshoz szükséges érvényes személyi igazolvány!
 
Élményekben gazdag, kellemes utazást kívánunk!
 
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
A napfény városának varázsa: Szeged A napfény városának varázsa: Szeged A napfény városának varázsa: Szeged A napfény városának varázsa: Szeged A napfény városának varázsa: Szeged A napfény városának varázsa: Szeged A napfény városának varázsa: Szeged